NYOMÁS ALATT ÁLLÓ KÖZÖS CSŐ 3CEP
A 3CEp készülékek csak az erre használatos tartozékkal kaphatóak
(opcionális).
A B23P/B53P konfi guráció tilos abban az esetben, ha nyomás alatt
álló közös csőbe szereli fel.
A nyomás alatt álló közös cső maximális nyomása nem lehet több
mint 35 Pascal.
A nyomás alatt álló közös cső karbantartását úgy kell végezni,
ahogy azt a "Karbantartási utasítások" c. fejezetben megadtuk.
A megfelelő tartozékkal ellátott 3CEp berendezésekhez meg
kell változtatni a minimális ventilátor sebességet a tartozékok
utasításainak megfelelően.
4 - A KAZÁN BEGYÚJTÁSA ÉS MŰKÖDTETÉSE
4.1 A készülék begyújtása
A kazán elektromos áram alá helyezésekor a kijelzőn többféle érték jelenik
meg, többek között a füst-gáz szonda számlálója által mutatott érték (-C- XX)
(lásd 4.3 pont - A09 rendellenesség), majd elkezdődik egy automatikus át-
szellőztetés, amely kb. 2 percig tart. Ebben a szakaszban a három led lámpa
egymás után felgyullad és a kijelzőn megjelenik a
Az automatikus átszellőztetés megszakításához az alábbiak szerint járjon
el: távolítsa el a burkolatot, emelje meg a műszertáblát önmaga felé és nyissa ki
a kártya fedőlapját, hogy az elektronikus kártyához hozzá tudjon férni (16. ábra)
Ezt követően:
- nyomja meg a CO gombot (26. ábra).
Feszültség alatt álló elektromos alkatrészek (230 Vac).
A kazán begyújtásához a következő műveleteket kell elvégeznie:
- a kazánt elektromos áram alá kell helyezni
- a gázáramlás elindításához nyissa ki a gázcsapot
- állítsa be a szobatermosztátot a kívánt hőmérsékletre (~20 °C)
- forgassa el a funkcióválasztót a kívánt pozícióba:
Téli üzemmód: ha elfordítja az üzemmódválasztót (27. ábra) a + és - jelzé-
sű területen belül, a kazán fűtési melegvizet állít elő, ha pedig külső tartály-
hoz van kapcsolva - HMV meleg vizet nyújt.
Hőigény esetén a kazán bekapcsol, és a kazán állapotát jelző led zölden
világít. A digitális kijelző mutatja a fűtővíz hőmérsékletét, a fűtés üzemmód
ikonját és a láng ikont (29. ábra). Használati meleg víz igény esetén a ka-
zán bekapcsol, és a kazán állapotát jelző led zölden világít.
A digitális kijelző mutatja a használati víz hőmérsékletét, a használati víz
üzemmód ikonját és a láng ikont (30. ábra).
A fűtővíz hőmérsékletének beállítása
A fűtővíz hőmérsékletének beállításához a szegmensekre osztott zónában
forgassa el az óramutató járásával megegyező irányban a
„-" jellel megjelölt sávon belül található funkcióválasztó gomb (27. ábra)
elforgatása.
A fűtési rendszer típusa alapján a következő hőmérséklet szabályozási tar-
tományok választhatóak:
- standard készülék 40-80 °C
- padlófűtés 20-45°C.
További részletekért tekintse meg a „Gázkazán konfi gurációja" című részt.
A fűtővíz hőmérsékletének szabályozása külső hőmérséklet érzékelő
csatlakoztatásával
Külső
hőmérséklet
érzékelő
hőmérsékletértékét a rendszer automatikusan állítja be oly módon, hogy
a külső hőmérséklet változásaira reagálva gyorsan képes a helyiség
hőmérsékletét módosítani. Amennyiben a vezérlőpanel által automatiku-
san kiszámított hőmérséklet értéket módosítani (csökkenteni vagy növel-
ni) kívánja, ezt a fűtővíz hőmérséklet szabályozójával teheti meg: az
óra járásával megegyező irányban a hőmérséklet növekszik, ellentétes
irányban csökken. A korrekciós lehetőség -5 és +5 komfortszint között
található, amelyek a gomb elforgatásával jelennek meg a digitális kijelzőn.
Nyári üzemmód csak külső vízmelegítővel üzemel: ha a funkcióválasz-
tót
a nyár szimbólumra (28 ábra) forgatja, akkor csak a hagyományos
használati meleg víz funkció lép működésbe. A kazán pedig a külső
tárolón beállított hőmérsékleten szolgáltat vizet
Használati meleg víz igény esetén a kazán bekapcsol, és a kazán álla-
potát jelző led zölden világít. A digitális kijelző mutatja a használati víz
hőmérsékletét, a használati víz üzemmód ikonját és a láng ikont (30. ábra).
Használati meleg víz hőmérsékletének beállítása
A OPCIÓ csak fűtés, vízmelegítő nélkül - nem alkalmazható beállítás
B OPCIÓ csak fűtés + termosztáttal felszerelt vízmelegítő - nem alkalmaz-
ható beállítás.
C OPCIÓ csak fűtés + szondával felszerelt külső tartály - a tartályban tá-
rolt használati meleg víz hőmérsékletének beállításához forgassa el a
(fi g. 32) szimbólummal jelzett gombot az óramutató járásával megegyező
irányban a hőmérséklet növeléséhez, és az óramutató járásával ellentétes
jel (25. ábra).
felszerelésével
az
előremenő
80
75
70
65
60
55
50
45
40
35
30
25
20
15
10
5
0
0
5
10
15
20
irányba a csökkentéshez.
A vezérlő panelen a zölden led villog, 0,5 másodpercig világít, 3,5 másod-
percre kialszik.
A kazán mindaddig készenléti (stand-by) állapotban marad, amíg a hő-
igény következményeként az égő be nem gyullad. Ekkor a zöld fényjelző
folyamatosan égni kezd, ezzel jelezve a láng meglétét. A kazán a beállított
hőmérséklet eléréséig vagy a hőigény kielégítéséig üzemel, majd ismét
"stand-by" állapotba kerül.
Ha a vezérlőpanelen felkapcsolódik a
az azt jelzi, hogy a kazán az átmeneti lekapcsolás állapotában van (lásd a
fény- és hibajelzések fejezetet).
A digitális kijelző az aktuális hibakódot mutatja.
Automatikus fűtővíz-hőmérséklet beállító funkció (S.A.R.A.) 34. ábra
A fűtővíz hőmérséklet-szabályozóját az AUTO (a hőmérséklet értéke 55 ...
65 °C lehet) szóval jelölt zónába fordítva működésbe lép a S.A.R.A. rend-
szer (0,1 másodpercig világít - 0,1 másodpercre kialszik, ami 0,5 másod-
percig tart): a szobatermosztát által kiválasztott hőmérséklet és az elérési
idő alapján a kazán automatikusan változtatja a fűtővíz hőmérsékletét, így
a kazán működési ideje lecsökken, kényelmesebbé és energiatakaréko-
sabbá téve a használatát. A vezérlőpanelen található led zölden, 0,5 má-
sodpercenként villog, - 3,5 másodpercre kialszik.
Feloldási funkció
A működés helyreállításához állítsa a funkcióválasztót
a „+" és
ábra). Várjon 5-6 másodpercet, majd állítsa vissza a funkcióválasztót a kí-
vánt helyzetbe, és ellenőrizze, hogy a piros fényjelző kikapcsolt-e.
Ekkor a kazán automatikusan újraindul, és a piros fényjelző zöldre vált át.
N.B. Ha a feloldási kísérletek nem indítják el a működést, kérje a Vevőszol-
gálati Szerviz segítségét
4.2 Kikapcsolás
Kikapcsolás rövidebb időszakra
Rövidebb távollét esetén állítsa a funkcióválasztót (31. ábra)
víz
helyzetbe.
Ebben a helyzetben, az elektromos- és gázellátás fenntartása mellett, a
kazánt a fagyvédelmi rendszerek védik:
alá süllyed, bekacsol a keringtető rendszer, és amennyiben szükséges,
minimális teljesítményen az égő is, hogy a víz hőmérsékletét a biztonságos
értékre emelje (35 °C). A fagymentesítési ciklus során a kijelzőn megjelenik
a
szimbólum (35. ábra).
Keringtető leállásgátló: a működési ciklus 24 óránként aktiválódik.
HMV fagymentesítés(csak szondával felszerelt külső vízmelegítő ese-
tén): ez a funkció akkor lép működésbe, ha a külső vízmelegítő szondája
által érzékelt hőmérséklet 5°C alá süllyed. Ilyen esetben hőigény keletezik,
az égő begyullad és minimális teljesítményen addig ég, amíg az előremenő
víz hőmérséklete el nem éri az 55°C-ot. A fagymentesítési ciklus során a
kijelzőn megjelenik a szimbólum
Kikapcsolás hosszabb időszakra
Hosszabb távollét esetén állítsa a funkcióválasztót kikapcsolva
állásba (31. ábra).
Állítsa a rendszer főkapcsolóját kikapcsolt állásba.
Zárja el a fűtési és háztartási meleg víz berendezés üzemanyag- és víz-
csapját.
Ebben az esetben a fagymentesítő funkció nem fog működni: fagyveszély
esetén víztelenítse a berendezést.
EGYENES VONALÚ HOSSZ Ø 80
25
30
35
40
45
50
55
60
65
70
Légbeszívó cső hossza (m)
jelhez (33. ábra) tartozó piros led,
(35. ábra).
MAGYAR
75
80
85
90
95
100
100
105
105
110
110
helyzetbe (31
(OFF)
(OFF)
47