HUN
A N O R D I C B R A N D
sűrített levegőt vagy oxigént használni.
Az öblítést a rendszerben a vákuum oxigénmentes nitrogénnel való megtörésével lehet elvégezni, amit az üzemi
nyomás elérésééig kell a rendszerbe tölteni, utána szellőztetéssel kell a légtérbe juttatni, ezt követően pedig a
rendszerben a nyomást vákuum állapotúra kell csökkenteni. Ezt az eljárást addig kell ismételni, amíg egyáltalán nem
marad hűtőközeg a rendszerben. Az oxigénmentes nitrogénnel való végső feltöltéskor a rendszert a legkörnyi
nyomásnak megfelelően kell átszellőztetni, hogy a munka megkezdhető legyen. Ez a művelet elengedhetetlenül
szükséges, ha a csöveken hegesztési műveletekre kerül sor.
Ügyeljen arra, hogy a vákuumszivattyú tápcsatlakozása ne legyen közel semmilyen gyújtóforráshoz, és gondoskodjon
a szellőztetés lehetőségéről.
13. Töltési eljárások
A hagyományos töltési eljárásokon felül a következő követelményeknek kell eleget tenni.
– Ügyeljen arra, hogy lefejtőeszköz használata esetén ne szennyezze be az adott hűtőközeget egy korábbi, más típusú
hűtőközeg. A tömlőknek vagy vezetékeknek a lehető legrövidebbeknek kell lenniük, hogy a lehető legkevesebb
hűtőközeg lehessen bennük.
– A palackokat álló helyzetben kell tartani.
– Győződjön meg róla, hogy a hűtőrendszer földelve van, mielőtt megtölti a rendszert a hűtőközeggel.
– A feltöltés elkészültével címkézze meg a rendszert (kivéve, ha már eredetileg is meg volt címkézve).
– Rendkívül ügyeljen arra, hogy nehogy túltöltse a hűtőrendszert.
A rendszerben az újratöltés előtt oxigénmentes nitrogénnel nyomástesztet kell végezni. A rendszeren a feltöltése
után, de még a használatba vétele előtt szivárgás-ellenőrzést kell végezni. A telephely elhagyása előtt egy újabb,
utánkövető szivárgástesztet is el kell végezni.
14. Üzemen kívül helyezés
Az eljárás elvégzése előtt feltétlen gondoskodni kell arról, hogy a műszaki szakember teljes mértékben, minden
részletében ismerje a berendezést. A javasolt, jól bevált gyakorlat az, ha a rendszerből biztonságosan lefejtik az összes
hűtőközeget. A feladat elvégzése előtt olaj- és hűtőközegmintát kell venni, ha a kinyert hűtőközeg ismételt
használatához előzetes elemzést kell végezni. Elengedhetetlenül fontos a munka megkezdése előtt, hogy
gondoskodjon az elérhető áramellátásról.
a) Ismerkedjen meg a készülékkel és a működésével.
b) Különítse el a rendszert az elektromos hálózattól.
c) Az eljárás elvégzésének megkísérlése előtt ügyeljen arra, hogy:
• A hűtőközegpalackok kezeléséhez szükség esetén rendelkezésre álljanak a megfelelő mechanikus eszközök.
• Gondoskodni kell arról, hogy az összes szükséges egyéni védőeszköz rendelkezésre álljon, és azokat megfelelően
használják.
• A lefejtési eljárást mindig felügyelje egy hozzáértő személy.
• A lefejtőkészülék és a lefejtőpalackok feleljenek meg a szükséges szabványoknak.
d) Ha lehetőség van rá, szivattyúzza ki a hűtőrendszerből a hűtőközeget.
e) Ha vákuum létrehozása nem lehetséges, alakítson ki egy szívócsonkot, hogy a hűtőközeg a rendszer különböző
részeiből eltávolítható legyen.
f) Ügyeljen arra, hogy a hűtőközegpalackot a rendszer lefejtésének megkezdése előtt mérlegre helyezze.
g) Indítsa el a lefejtőkészüléket, és használja a gyártó előírásai szerint.
h) Ne töltse túl a palackokat. (Legfeljebb a térfogatuk 80%-áig tölheti meg őket folyadékkal.)
i) Még ideiglenesen se lépje túl a palackokban a maximális üzemi nyomást.
j) A palackok megfelelő feltöltése és az eljárás elvégzése után ügyeljen arra, hogy a palackokat és a lefejtőkészüléket
haladéktalanul eltávolítsák a helyszínről, és hogy a készüléken az összes leválasztószelepet lezárják.
k) A lefejtett hűtőközeg csak előzetes megtisztítása és ellenőrzése után tölthető másik hűtőrendszerbe.
15. Címkézés
A berendezésen címkézéssel fel kell tüntetni, hogy üzemen kívül helyezték, és eltávolították belőle a hűtőközeget. A
címkét dátumozni kell, és alá kell írni. Ügyeljen arra, hogy legyenek a berendezésen olyan címkék, amelyek jelzik,
hogy az gyúlékony hűtőközeget tartalmaz.
16. Lefejtés
Amikor hűtőközeget távolít el egy rendszerből, akár szervizelési, akár üzemen kívül helyezési célból, az ajánlott,
bevált gyakorlat az, ha meggyőződik arról, hogy az összes hűtőközeget biztonságosan eltávolította.
Amikor palackokba juttat hűtőközeget, ügyeljen arra, hogy kizárólag megfelelő hűtőközeg-lefejtő palackokat
használjon. Ügyeljen arra, hogy rendelkezésre álljon elegendő mennyiségű palack a rendszerben lévő teljes
hűtőközeg-mennyiséghez. Csak olyan palackokat szabad használni, amelyek kifejezetten a lefejtett hűtőközeg
tárolására valók, és fel kell őket címkézni a tartalmazott hűtőközeg alapján (pl. különleges palackok lefejtett