Fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi)
kereskedelmi és iparkamarák által működtetett békéltető testület
eljárását is kezdeményezheti.
A jótállási igény a jótállási jeggyel érvényesíthető. A fogyasztó
jótállási igényét a vállalkozásnál is érvényesítheti.
A fogyasztó a kijavítás iránti igényét választása szerint a vállalkozás
székhelyén, bármely telephelyén, óktelepén és a vállalkozás által
a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is
érvényesítheti.
A javítószolgálat elérhetősége a gyártó weboldalán és a gyártói
jótállási jegyen is elérhető.
Jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása
esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az
ellenérték meg zetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi
adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a
fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok
az ellenérték meg zetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek.
A vállalkozás a minőségi kifogás bejelentésekor köteles a
jogszabálynak megfelelő jegyzőkönyvet felvenni és annak
másolatát haladéktalanul és igazolható módon a fogyasztó
rendelkezésére bocsátani. A vállalkozás, illetve a javítószolgálat
(szerviz) a termék javításra való átvételekor elismervény átadására
köteles.
100