20. ábra Vegye ki – és a jövőbeli ismételt üzembehelyezések céljára őrizze meg – az ideiglenes kimeneti rendszer végső
tagjait, melyek a 15. ábra szerint lettek beszerelve, a szűrő vízzel való önműködő feltöltésének végrehajtása céljából. Most
össze lehet állítani a végleges kimeneti rendszert, például az ábrán bemutatott módon. A szűrőhöz adott alkatrészek
felhasználásával ez a rendszer hozzáigazítható a konkrét akvárium alakjához. Ha kihasználja a (36) esőztető szerelvényt,
akkor ajánlatos ezt az akváriumi vízszint felett elhelyezni, ilyen esetben hatásosan levegőztetni fogja a vizet. A (37) ter-
elővel a vízsugarat érdemes például a fűtőre, vagy a hőfokszabályozó érzékelőjére irányítani.
A fent leírt előkészületek befejezése után a szűrő üzembe vehető. A szűrő szivattyúit a közös vezetékük csatlakozó dugvillá-
jának egy hálózati aljzatba való bedugásával lehet beindítani. Ez a vezeték az (1) szűrőfedél tetején van kivezetve. A szivaty-
tyúk bekapcsolása után a levegő szűrőben levő maradéka eltávozik. A szűrő légtelenítése önműködően következik be.
A szűrő üzembehelyezése után ellenőrizni kell, hogy nincsenek-e szivárgások az (1) szűrőfedél és a (11) tartály között,
a (18) rugalmas tömlők végeinek csatlakozásainál, valamint a tartály fenekén, az ultraibolya sterilizátor beszerelési hely-
én. Az esetleges tömítetlenségek a rugalmas tömlőknél könnyen megszüntethetők a 16 – 17. ábráknál leírtak pontos
betartásával. Esetleges egyéb tömítetlenségek megszüntetése céljából kérjük járjon el a tanácsadóban leírt útmutatások
szerint (8.4. pont).
Az üzembehelyezés után a (16) szabályozó egység a 16. ábrán látható alaphelyzetben van, a szűrő a maximális szállítótel-
jesítménnyel működik. Szükség esetén – pl. ha a szűrőt egy kisebb akváriumhoz alkalmazzuk -, a szűrő szállítóteljesítmé-
nye szabályozható, a (16) szabályozó egységnek az óramutatók járásával megegyező elfordításával, a 18. ábrán látható „I"
nyílnak megfelelően (a szabályozó egység 18. ábrán mutatott végső helyzetében a szűrő szállító teljesítménye egészen
nullára csökken).
A szűrőbeli vízáramlás stabilizálódása után üzembe helyezhető az ultraibolya stabilizátor – ennek vezetéke a szűrő alól
bújik elő –, a dugvillás stabilizátornak egy hálózati csatlakozó aljzatba való bedugásával (ez csak a FZKN PLUS típusokra
vonatkozik, valamint azokra a szűrőkre, amelyekbe a felhasználó maga szerelt be egy sterilizátort az 5.2. pont szerint).
Ezen a stabilizátoron azonnal világítani kezd egy lámpácska, jelezve az ultraibolya stabilizátor működését. A sterilizátor
működési ciklusait tapasztalatilag kell megállapítani, a kezdetben hetenként néhány órányi bekapcsolást ajánlunk. A ter-
vezett működési idő lejártakor a sterilizátort ki kell kapcsolni, a stabilizátort kihúzva a hálózati aljzatból.
FIGYELEM: Az ultraibolya sterilizátor stabilizátorát semmivel sem szabad letakarni.
FIGYELEM: A szűrő karbantartásával kapcsolatos bármilyen tevékenység megkezdése előtt a szűrőt le kell választani
az áramforrásról.
A szűrőbetétek nagy űrtartalmának köszönhetően, azok tisztítása vagy cseréje nem lesz túl gyakran szükséges. Kezdetben
ajánljuk azt kéthavonta egyszer elvégezni, a későbbiekben pedig a tapasztalatoknak megfelelően. Gyakoribb karbantar-
tás csak túlságosan nagy, vagy igen sűrűn „benépesült" akváriumok esetén lesz szükséges.
FIGYELEM: A karbantartást sose kezdje a szűrő kinyitásával! Amíg a szűrő fel van töltve és csatlakoztatva van az
akváriumhoz, a fedél felnyitása – a közlekedő edények elve alapján – az akvárium vizének kiömlését okozhatja!
A 7.1. pontnak megfelelően eljárva, biztonságosan le lehet választani a be- és kimeneti szerelvényrendszert a (16) szab-
ályozó egységgel együtt, és otthagyni az akvárium peremén.
7.1. A szabályozó egység leválasztása a be- és kilépő szerelvényrendszerrel együtt
A (19) elfordítási blokádot állítsa most a felső helyzetbe [a 19. ábra szerinti „19L" pozíció].
21. ábra Fordítsa el a (16) szabályozó egységet az (1) fedélben az óramutatók járásával ellenkező irányban mintegy 45°-kal
– ütközésig! – az ábrán mutatott helyzetbe, az I. nyílnak megfelelően. Ebben a helyzetben a szabályozó egység minden
bemenete és kimenete zárva van.
Óvatosan kilazítva, vegye ki a (16) szabályozó egységet az összes tömlővel együtt a II. nyílnak megfelelően, és hagyja ott,
az akvárium peremén lógva.
FIGYELEM: Ebben a pozícióban a (16) szabályozó egységen semmilyen további műveletet nem szabad végezni
(„elárasztási" veszély!!!). A szabályozó egység karbantartása és beállításai részletesen le vannak írva az alábbiakban,
a 7.4. pontban.
A szűrőt enyhén előre döntve, az alkatrészek rajzán látható (14) görgőkön gördítve húzza ki a szekrényből. Ezen a módon
a szűrővel „elgördülhetünk" a tisztítás helyére.
6.2. Üzembehelyezés, használat és szabályozás
7. KARBANTARTÁS
UNIMAX
Professional
103